Mitől védheti meg szervezetünket a “négy muskétás”?

Ma már szinte mindenki tisztában van azzal, hogy az egészséges életmódhoz hozzátartozik az is, hogy alaposan megválasztjuk azt, hogy mit eszünk vagy iszunk rendszeresen. Tudjuk azt is, hogy ebben az esetben nem csak a mennyiség számít, hanem a minőség is. Mivel a mindennapi fizikai és szellemi stressz alaposan próbára teszi szervezetünket, a megfelelő táplálkozás mellett

gyakran táplálék kiegészítők szedésére is szükségünk lehet. Ma már számos ilyen készítmény áll a rendelkezésünkre. Olyan sok, hogy azt sem tudjuk, hogy melyiket is válasszuk. A dilemma teljesen jogos, hiszen tudjuk, hogy „a jóból is megárt a sok”, ezért ma már nem igazán javasolhatók azok a multivitamin készítmények, melyekben A-tól Z-ig minden vitamin és ásványi anyag bele

van zsúfolva, ha kell, ha nem. Sokkal célszerűbb, ha kiválasztjuk magunknak azt a készítményt, ami személyre szabott számunkra, így elkerülhetjük azt, hogy olyan hatóanyagokat vigyünk be a szervezetünkbe, melyek teljesen fölöslegesek és megfelelő indikáció hiányában akaratunk ellenére a túladagolásukkal akár káros hatást is kiválthatnak.Most nézzük meg, hogy melyek azok a vitaminok és ásványi anyagok, amiket 30 év felett már úgy emlegethetünk, mint a mindennapos fizikai és szellemi stressz káros hatásai elleni küzdelmünkben segítséget nyújtó „négy muskétást”?

Q10

A Q10 nélkülözhetetlen a sejtek energiatermeléséhez. Azok a betegek, akik a vér koleszterinszintjét csökkentő, úgynevezett „sztatin” készítményeket szednek, gyakran panaszkodnak izomfájdalmakra és egyéb kellemetlenségekre. Ezek egy része abból ered, hogy a sztatinok blokkolják a szervezetben a Q10 szintézisét, csökkentik a májban történő Q10 termelődését. Ezért is célszerű a Q10 napi pótlása.

Magnézium

Magnézium hiány esetén izomgörcsök, ingerlékenység, álmatlanság alakulhat ki. Romlik a koncentrálóképesség. Gyakori fejfájás, szédülés léphet fel, izomgyengeség, émelygés és végtagzsibbadás jelentkezhet. Kellemetlen és erőteljes szívdobbanások és szívritmuszavarok esetén is érdemes nap mint nap a magnézium rendszeres pótlása.Szív és EKG

B6-vitamin

A B-6 vitamin koenzimként több mint hatvan enzimrendszerben működik közre. Hatása a szellemi intenzitás és a koncentrálóképesség javulásában nyilvánulhat meg. Általánosságban elmondható, hogy a B6-vitamin kedvező lehet szív-és érrendszeri megbetegedések, szélütés, premenstruációs tünetegyüttes, depresszió és álmatlanság esetén.

E-vitamin

Az E-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, melynek antioxidáns hatása van. Ez annyit jelent, hogy segít semlegesíteni a szervezetben felgyülemlett káros hatású szabadgyököket. Ezek a szabadgyökök felelősek részben  az érelmeszesedés és különböző daganatok kialakulásáért, meggyorsítják a sejtek öregedését, fokozzák az időskori látásélesség romlásának ütemét és gyengítik az immunrendszerünket. Ezért is érdemes az E-vitamin antioxidáns hatását kihasználni.

Dr.Dézsi Csaba András belgyógyász-kardiológus főorvos

Ehhez a cikkhez még nem érkezett vélemény. Legyen Ön az első!

Írjon véleményt a cikkhez